Vélemény - Pro&Kontra - Joe Abercrombie - A királyok végső érve

Fülszöveg


Kilencujjú Logenre talán az utolsó párbaj vár, de az nem lesz semmi. Odafent északon dúlnak a harcok, Északföld királya keményen küzd, és csak egyetlen ember állíthatja meg. Legrégebbi barátja és legrégebbi ellensége. Itt az idő, hogy a Véres Kilences hazatérjen. Glokta elöljáró, akinek a kelleténél több gazdája, ám a kelleténél kevesebb ideje van, egy teljesen másféle harcot vív. A titokzatos csaták közepette senki nem érezheti magát biztonságban, és senki nem bízhat a másikban. Mivel a kardforgatás már rég nem az erőssége, egyáltalán nem bánja, hogy a zsarolás, a fenyegetés és a kínzás sosem mennek ki a divatból. Jezal dan Luthar eldöntötte magában, hogy a győzelem kivívása túlontúl fájdalmas folyamat, ezért hátat fordított a katonáskodásnak, hogy a szeretett nővel élhesse egyszerű életét. Csakhogy a szerelem is fájdalmas tud lenni a dicsőségnek pedig megvan az a rút szokása, hogy akkor éri utol az embert, amikor az a legkevésbé számít rá. Miközben az Unió királya a halálos ágyán fekszik, a parasztok lázonganak, a nemesek pedig egymással hadakoznak a koronájáért, mégsem gondolja senki, hogy az ország szívére a háború árnyéka vetülhet. Csak az Első Mágusnak vannak tervei a világ megmentésére, ezek azonban kockázatokkal járnak. És a legrettenetesebb kockázat mind közül az Első Törvény megszegése. Lélegzetelállító pillanatok, nagyszerű karakterek és komor nevetés – Dreamwatch .


Műfaj: szórakoztató irodalom, fantasy
Kiadó: Könyvmolyképző, 2012. (Hard Selection - Sötét örvény)
Oldalak száma: 746 oldal
Eredeti cím: Last argument of kings (angol)

Saját példány

Első rész: Joe Abercrombie: A penge maga http://olvastadmar.blogspot.com/2012/07/velemeny-joe-abercrombie-penge-maga.html
Második rész: Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket http://olvastadmar.blogspot.com/2012/09/velemeny-prokontra-joe-abercrombie-miutan-felkotottek-oket.html.html

Vélemény


Hű, azt a mindenit, mi volt ez?! El sem hiszem, hogy vége lett, hát hol van már a folytatása? Ja, hogy nem lesz? De hát az lehetetlen, ennek muszáj folytatódnia!!

Na, röviden ennyi :)

Még mindig kegyetlen, még mindig nincsenek rosszak, és nincsenek jók. Még mindig nem bízhatsz meg senkiben és nem kedvelhetsz meg senkit.

Reálisan kell nézni ezeket a dolgokat.

Az első két kötetre visszagondolva a harmadik lett a legjobb. Pörögnek az események, többen villantják meg foga fehérjüket, jobban belátunk a karakterek mögé, milyen is az igazi énjük. Több a csavar (vagy legalábbis nálam nagyobbat ütöttek), és még mindig nem hiszem el, hogy itt a vége…

Kedvenc lett, ahogy az író is. Szeretnék még tőle olvasni. Nagyon!
Ultima Ratio Regum - A királyok utolsó érve. Ezt a mondatot vésette fel ágyúira XIV. Lajos francia király.


Recept: Fogj egy pár teljesen különböző jellemű, indíttatású, kinézetű, különböző helyről származó, esendő, hibákkal és szenvedésekkel, keserűséggel és reményekkel teli embert. Tedd őket egy csapatba, adj nekik pár elérhetetlen célt. Fűzz közöttük kapcsolatokat, szokjanak össze legyenek barátokká, szerelmekké. Válaszd szét őket, okozz nekik szenvedést, hagyd őket felnőni a feladathoz, majd küzdjenek meg a démonaikkal. A helyzet mindvégig legyen szinte teljesen kilátástalan, kiszámíthatatlan, és durva, kegyetlen fordulatokkal teli. Miután a legyőzhetetlenek, legyőzettek, a világ megmenekült egy időre és még szereplőid közül is volt aki túlélte a lehetetlent, ne hagyd, hogy túllépjenek jellemük kicsinyességein, vagy aki mégis megtette azt is bátran tedd egy még kilátástalanabb helyzetbe, majd fejezd be a könyvet elégedetten somolyogva magadban, hogy egy letehetetlen monumentális remekművet alkottál, ami szinte könyörög azért, hogy kapjon egy folytatást...

Ez a könyv meggyőzőbb mint a királyok végső érve.


Az előkészítést megkaptuk az előző kötetekben, jöhetett a jól megérdemelt jutalom.
Logikus történetvezetés: 5/5

Végül minden a helyére kerül, szépen felépített.
Logikus történetvezetés: 5 / 5

Az első kötetnél voltak csak ilyen problémáim, itt mindennek megvolt a helye.
Vastagság: 5/5
A történethez tökéletes hosszúság, és ahhoz megfelelő vastagság. Nem éreztem soknak sem összecsapottnak, pont jó.
Vastagság: 5 / 5

Hát most erre mit is mondjak... Ja, hogy már mondtam... Hol is a következő rész?? :)
Élvezhetőség: 5/5

Váratlan fordulatok, kiszámíthatatlan történet, jó magával ragadó hangulat, gördülékeny történetvezetés és szófordulatok. Mindezek egyvelege nagyon is élvezhetővé teszik a könyvet.
Élvezhetőség: 5 / 5

Abszolút nem unatkoztam, a kötet második fele meg hajjaj :) Itt biza' minden kiderül! :)
Történet, karakterek: 5/5

A világ él és lélegzik, a történet kiszámíthatatlan, a karakterek léteznek, esendőek vagy épp törekednek a jóra. Mindvégig tartogat fordulatokat és csattanókat.
Történet: 5 / 5

Jaj, hát nagyon olvasós!
Letehetetlenség: 5/5


Abszolút letehetetlen, végig magával ragad és nem enged.
Letehetetlenség: 5 / 5

Kicsit vékonyabb lapokkal és egy valahova beszúrt térképpel járna az öt pont...
Viszont a borítóba beleszerelmesedtem, milyen szépségesek már azok a vérfoltok?! :)
Szerkesztés: 4/5

A könyv vastagsága még mindig nagy a lapszámhoz képest bár már vékonyodott a magasabb oldalszám ellenére is az előző részhez képest amit vékonyabb lapokkal értek el. A borító könnyen sérül, és bizony vannak benne helyesírási illetve elgépelési hibák is, bár szerencsére nem nagy számmal.
Szerkesztés: 4 / 5

Összesen: 29/30

Összesen: 29 / 30

Nem tudom, hogy a kiadónak mik a szándékai, de remélem, hamarosan a kezünkben tarthatunk még könyvet az írótól, mert nagyon nagy hiányérzetem van...Ez a könyv nagyon jó, alig várom, hogy újra Joe Abercrombie könyvet olvassak. Nagyszerű író, tipikusan olyan aki akár fegyverként is forgathatja a pennáját. Remélem lesz még ezekkel a szereplőkkel új könyve. Mindenkinek ajánlom!


Idézetek

Pár kedvet hozó, vagy éppen elrettentő idézet, véletlenszerűen. És Spoilermentesen!


– Kissé megbízhatatlannak tűnnek – jegyezte meg.
– Megbízhatatlannak? Ez képtelenség, elöljáró! Csak elhagyta őket a szerencse, azt meg mindketten tudjuk, milyen, igaz? Valójában egy sincs közöttük, akire ne merném rábízni a saját édesanyámat.
– Biztos benne?
– Húsz éve meghalt. Mi kárt tudnának tenni benne?


"– Bankok – mordult fel Marovia. – Légvárak. Találgatásokból, hazugságokból és ígéretekből pörgetik ki a pénzt. A titok a valutájuk, még több van nekik, mint aranyból."


"A bizonyítékok unalmasak. A bizonyítékok fárasztóak. Az emberek sokkal szívesebben fogadnak el egy egyszerű hazugságot, mint hogy nekiálljanak kutatni a bonyolult igazság után; főleg ha az érdekeik úgy kívánják."


"Az embert semmi sem dobja fel jobban, mintha olyasvalakivel tölti az időt, aki nála is nyomorultabb. A baj csak az, hogy ha a másik nyomorúságát kivesszük a képből, a sajátunk kétszer olyan hideg és rettenetes mögötte."


"A türelem félelmetes fegyver lehet. Félelmetes fegyver, amit kevesen tanulnak meg használni."


"Minél többet ölsz, annál jobban csinálod. És minél jobban tudsz ölni, annál kevésbé vagy képes bármi másra. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy azért éltünk ilyen sokáig, mert ha öldöklésre kerül a sor, abban mi vagyunk a legjobbak."


"Reálisan kell nézni ezeket a dolgokat."







Megjegyzés küldése