Útilapu - Reneszánsz élmények Bikalról


A településről




Bikal egy kis község Baranya megyében, lakosainak száma a Wikipedia szerint 759 fő, legközelebbi ismertebb városként talán Dombóvárt tudnám megemlíteni.


Tengerszintfeletti magassága körülbelül 150 méter, így ha valaki ragaszkodik a nagy hegyekhez, akkor nem biztos, hogy jó választás ez a település, viszont egy rövidebb utazással már elérhető a Mecsek, aminek legmagasabb pontja 682 méter (Zengő).

Bikal Budapesttől kb. 180 km-re található, az utazás autóval picivel több, mint két óra, a vállalkozó kedvűek 35 óra alatt is teljesíthetik a távot, ha gyalog mennek.

Bikal nevezetességei:

  • két római katolikus templom
  • horgásztó
  • Puchner-kastély

Mi az utóbbi miatt látogattunk el oda 2013 tavaszán. Mivel kevés időt tudtunk csak ott tölteni (konkrétan két éjszakát), ezért sajnos a többi nevezetességre most nem jutott idő, de lehetséges, hogy még visszalátogatunk, tőlünk nincs is olyan messze.

A Puchner-kastély története



Puchner-kastély
A kastély a nevét Puchner Antal Szaniszlóról kapta, aki katonai sikereiért kapta az uradalmat 1841-ben. A kastély építése a 40-es évek végén kezdődött el, Puchner Antal halála után fia, Hannibal folytatta az építkezést, végül az ő fia, Károly (illetve özvegye) fejezte be 1889-ben.
Az újklasszicista stílusú kastélyt 1993-1996 között felújították, ma hotelként üzemel.




A szállásokról


A szálló területén nemcsak a kastélyban hajthatja álomra fejét az utazó, hanem több épület, illetve stílus között is válogathat.

A kastély három szintes, az alsó szinten a zöld, a középső szinten a kék szín dominál, a tetőtérben pedig angol stílusú szobák kaptak helyet, illetve az épületben található egy elnöki lakosztály is - mi az első emeleten, a zöld szintet választottuk, nem akartam hideg színeket, viszont valami "előkelőbbre" vágytam, mint az angol stílus, szerencsénk is volt, elfoglalhattuk három napra a szobánkat :)

Zöld szint
A szobánk (panoráma módban nem jó a kép minősége sajnos)













Ezen a fás, parkos placcon vannak más épületek is, ahol lehet szobát szerezni, ilyen például az Udvarház (ide nem kukucskáltunk be), és a Reneszánsz palota.

Az Udvarház elvileg valami középkori fogadóra hajaz gerendákkal, kövekkel, de nem voltunk bent, így fényképünk sincs.

A Palota pedig egy új épület reneszánsz stílusban. A szobákat persze itt sem láttuk, viszont a vacsorákat itt tartották, illetve van egy fürdő részlege is, ahova gyerekek (18 év alattiak) nem is tehetik be a tappancsukat. Na, nem azért, mert bármilyen erkölcstelen dolgok is zajlanának odabent, csak gyerekzsivaj nélkül megvan a teljes nyugalom.

A kastély mellett a fák között megbújva vannak kivehető apartmanok is, ezeket ilyen teljesen átlagos lakásoknak képzelem el, kétszintesek, nagycsaládosoknak vagy baráti társaságoknak lehet jó.

Fürdők


Ha valaki csobbanni szeretne, ezt három helyen is megteheti.

A szabadtéri medencét akkor takarították a tél után, így azt ki kellett hagyni.

A Reneszánsz palota és a Palotafürdő
bejárata

A 18-as karikás, a Palotában található Palotafürdőt természetesen meglátogattuk. Elvileg a török fürdők mintájára alakították ki; kis pezsgőfürdők, szauna, merülőmedence található itt, egyáltalán nem voltunk sokan, maximum öten, de volt, hogy csak kettesben relaxáltunk, nem zavart minket senki - ez mindenképpen az előnyére írható, a hátránya viszont, hogy a kastélyból csak a szabad ég alatt közelíthető meg, így télen lehet, hogy nem kellemes átrohanni :)




A Fürdőház két részből áll.
Fürdőház - emez a francia fürdő,
a túloldali a marokkói

A francia fürdőben volt gyerekmedence, pezsgőfürdő, napágyak (erről egy egyszerű uszodai stílus jut eszembe), a marokkói fürdő pedig nevéhez híven olyan "marokkós", egzotikus heverőkkel, drapériákkal, ellenáramos medencével, pezsgőfürdővel. Ez szintén a nyugalom szigete, mivel 14 év alatti gyereket nem lehet bevinni.
Hangulatban nekem ez utóbbi tetszett a legjobban, viszont ez a fürdő is udvaron sétálós, ha a kastélyban van szobád.



Élménybirtok


Igazából az élménypark miatt esett a választásunk erre a helyre, persze a kastélyok, várak hangulatát is szeretjük, de ha azok között kellene válogatnunk, lehet, hogy még mindig nem indultunk volna el sehova, az élménypark pedig anno felrakta a pöttyöt az i-re.

A kastély mellett terül el ez a tematikus élménypark, ahol kicsit visszautazhatunk a középkorba.

Meghatározott napokon előadásokat, gyermekfoglalkoztatókat tartanak, ezek a napok belépősek mindenkinek, de amikor "zárva" tart, akkor a hotelben megszállóknak ingyenes a belépés, viszont nincsenek programok, persze így is jó ott egyet sétálni, pl. a fogadóban ilyenkor is van ebéd, sör, stb, mi láttuk gyakorolni a solymászt, meg persze a lovakat is muszáj volt megnézni :), de vannak mindenféle állatok, pont mint egy középkori faluban.

Megmondom őszintén, nekünk ez a két éjszaka mindehhez kevés volt, nem voltunk ott minden programon, amin szerettünk volna, a környék felfedezése meg aztán végképp elmaradt...

Mi májusban voltunk a park vendégei, ilyenek programok volt akkor például:

  • Labirintus játék a Birtok területén - keress tarot kártyákat
  • Commedia madarakkal - középkori színjáték röptetéssel - solymászbemutató
  • Bikali Hét Próba - fabatkás családi játék
  • Úr-kurzus Zinával - avagy szerelmi okosítás uraknak
  • Ítélkezés és végrehajtás - a középkor elrettentő példái Kegyetlen Lajostól a déli torony emeletén
  • Tánc-percek - tánctanítás népi ritmusokra
  • A Legia Nigra Legendája - lovagi torna
  • Kézműves foglalkozások - vesszőfonás, agyagozás, jóslás, gyöngyfűzés, jelmezkölcsönzés,ólomkatona-festés, könyvkötés, üvegképfestés, stb.
  • Fabatkás játékok - hintózás, pónifogat, lovagoltatás, íjászat, lándzsa- és csatacsillag-hajítás
  • A lónak vélt menyasszony - vásári komédia
  • Kurizánképzés Zinával

A kis programfüzetkére oda kellett figyelni, mert nincs minden program minden nap megtartva, szóval így a két éjszakánkkal simán kimaradhattunk volna dolgokról, ha mindenen részt akarunk venni. Persze így se volt rossz, meg értem én a marketingesek filozófiáját :)

Étkezés


A vacsora helyszíne

Mi mindent megoldottunk helyben: a reggeli és a vacsora hozzátartozott a félpanziós ellátáshoz, így ezek adottak voltak - a reggelit a kastély épületében kaptuk, a vacsorát pedig a palotában (svédasztal). Mi mindennel elégedettek voltunk, nem éheztünk, és mindig volt valami fogunkra való (bár nem is vagyunk válogatósak).





Mézes-mustáros sült a fogadóban,
természetesen sörrel :)



Az ebéd ilyen szempontból húzósabb, nekünk az ugye nem járt a szálláshoz (de gondolom én, lehet kérni), mi az Élménybirtokon ettünk a fogadóban.








Összegzés


Na, akkor szerintem össze is foglaltam, most még mutatok képeket :)
Jól éreztük magunkat, viszont nekünk kevés volt ez a három nap; ha legközelebb is megyünk valamikor, akkor biztos, hogy több napra megyünk.

A szobánkkal egy apró gond volt, mégpedig az, hogy utcára nézett, sőt a sarkon volt, így a nyitott ablak mellett nem egyszer felébredtem a reggel munkába rötyögő MTZ-kre, de annyi baj legyen (mellettünk vezetett el egy kis földút, szóval lehet, hogy ez más szobáknál nem ilyen vészes, meg én amúgy sem a mélyen alvásomról vagyok híres. Ha nem kuponnal megyünk, lehet, hogy jobb szobát kaptunk volna, passz, de nem is akarok panaszkodni).

Tisztaság volt, csend és nyugalom, a szobánkhoz fürdőkád járt, aminek eleinte nagyon örültem, mert nagyon szeretem a kádban áztatni magam, de mivel volt pár medence is a környékünkön, ez most mégsem kapott akkora prioritást :)

Kellett már nekünk ez a pár nap pihenő, és úgy érzem, meg is kaptuk (az aktív pihenés hívei vagyunk).

http://puchner.hu/
http://elmenybirtok.hu/

Képek



Bejárat a hotel felől
Középkori város
:)
Katonai tábor
Felülről
Madaras színpad
A napi gyakorlás után
Fogadó
Solymászbemutató, most bagollyal
Lovagi torna (háttérben a Palota)
Lovacska :)
Recepció - ez egyébként szintén
külön épület
Teljes valóságunkban :)


Nincsenek megjegyzések: