Vélemény - Pro&Kontra - Szergej Lukjanyenko: Igék földje - A vas prófétája

Fülszöveg


Egy világban, melyben a kisded Jézus nem élte túl Heródes betlehemi mészárlását, az Úr mostohafiául fogadott egy másik ifjút, és birtokába adta az Igét, egy varázsszót, amivel csodákat tehetett. Tanításainak és varázshatalmának köszönhetően az Üdvözítő a Római Birodalom császára lett, s immár a trónról próbálta elérni az emberiség megváltását, akár a szelíd erőszak eszközeivel is. Amikor azonban így sem járt sikerrel, elkeseredésében eltüntette a világból a háborúzáshoz legnélkülözhetetlenebb vasércet, majd beteljesítette a rá kirótt végzetet, és ő maga is távozott egy párhuzamos dimenzióba, melyet az Ige segítségével nyitott meg. 
Közel 2000 év telt el azóta, de a vasszegény Föld továbbra is nehezen vánszorog a tudományos-technikai fejlődés útján. A legtöbb ember lovon jár, a tenger hullámait vitorlás hajók hasítják, és mind az elektromosság, mind a repülés gyerekcipőben jár. Ugyanakkor elterjedt az Igék használata, melyek segítségével kisebb-nagyobb dolgokat lehet elrejteni abban a bizonyos párhuzamos dimenzióban.
A kényszermunkára ítélt tolvaj Angolna Ilmart több más bűnöző társával együtt egy vitorlás szállítja büntetése letöltésének színhelyére, a Gyászos-szigetekre. A fedélzeten megismerkedik egy fiatal fiúval, Marcusszal, akiről sejteni kezdi, hogy nem egészen az, akinek mondja magát, ráadásul egy Ige is van a birtokában. Együtt tervelik ki szökésüket, amelynek sikere az egész világ képét átrajzolhatja.

Az Európa-díjas, immár Amerikában is bestsellerszerzőnek számító Lukjanyenko új története egyszerre merész átirata a valós történelemnek és a Bibliának. Sőt, e nagyszabású kaland tovább folytatódik, a jövőre várható második kötetből megismerhetjük a történet magyar vonatkozásait!


Műfaj: szórakoztató irodalom, fantasy, alternatív történelem
Kiadó: Metropolis Media, 2013.
Oldalak száma: 344 oldal
Eredeti cím:  Холодные берега (orosz)
Saját példány
Az Ég fürkészei-sorozat 1. kötete

Vélemény


Bevallom, a Könyvhéten beszéltek rá minket (engem) a kiadó munkatársai, én pedig az Őrség-sorozattal a hátam mögött (ami ugyebár alapmű) engedtem a csábításnak, jött velünk mindkét rész. Lukjanyenkót mindenképp akartunk venni, most ők lettek a kiválasztottak :)




Mivel Szergej Lukjanyenko nekünk az Őrség-könyvekkel már bebizonyította, hogy a legjobb írók közé tartozik, így el is kezdtük begyűjteni a műveit.

Ez a könyvsorozata Az őrök világához hasonlóan két részből áll, tudtommal nem is tervezi folytatni, de mivel a második könyvvel még nem végeztem, nem is tudom, hogy lehetséges lenne-e. Bár egy jó írónál szinte mindig van lehetőség valamilyen folytatásra. :)
Kicsit másabb hangulatú és stílusú, mint az Őrség-könyvek, de érezni rajta Lukjanyenko keze munkáját, néhol fanyar humorát.
Ha most azt mondaná nekem valaki, hogy ajánljak neki egy nagyon jó orosz írót, az biztos, hogy őt ajánlanám.




Hűha, nehéz bármit is mondani... Ugyebár ez egy alternatív történelmi regény, kis fantasyval meg természetfelettivel, úgyhogy az általunk ismert fizika mindenképpen borult :) De szerintem jól lett megoldva a technológiai fejlődés.
Aztán ehhez jött még hozzá, hogy ez bizony inkább ifjúsági regény, úgyhogy nagy rejtélyekre itt most nem kellett számítani, de egyébként nem ugrik be semmi kirívó, negatív példa
Logikus történetvezetés: 4 / 5

Mint ahogy az Őrség könyvek példáján is láthattuk, az író nagyon odafigyel a részletekre, a világai és a cselekmény mindig részletesen jól kitalálva-kidolgozva kerülnek az olvasók elé, épp ezért nincs is bennük olyan hiba, amibe bele lehetne kötni.
Logikus történetvezetés: 5 / 5

Kellemes, rövid, alig 350 oldalas könyv, szépen megtöltve
Vastagság, terjedelem: 5 / 5

Kellemes kézbe fogni, lehet csak 350 oldal, de tartalomra én 5-600 oldalasnak éreztem, nem éreztem hát rövidnek, sem hosszúnak, jól meg lett csinálva.
Vastagság, terjedelem: 5 / 5

Én Lukjanyenkótól még csak az Őrségeket olvastam, így nem pont erre számítottam, de ifjúsági létére teljesen rendben van, még így is be tudott szippantani. Kicsit talán a fülszöveg és a könyv kapcsolata zavart, nem igazán értettem, hogy akkor most mi is van a vassal
Élvezhetőség: 4 / 5

Nekem nagyon bejött. Nem szabad az Őrség könyvekkel összehasonlítani, mert más a világ, más a stílus. Nem mondanám ifjúságinak sem, inkább csak a hangulata passzol magához a világhoz. Tetszettek Ilmar elmélkedései és gondolatai, találékonysága. Nagyon élvezetes.
Élvezhetőség: 5 / 5

Nem vagyok otthon sem az ifjúsági könyvekben, sem az alternatív történelemben. Így hirtelen most Westerfeld sorozata ugrott be, ehhez tudnám hasonlítani, mindkettőt szerettem.
Furcsa ez a múltbéli pillangóhatás, néha elgondolkodtat.
Pozitívumként pedig a vallással foglalkozó részeket tudnám megemlíteni, ezek mindig érdekeltek és elgondolkodtattak...
Szóval a történet valamennyire egyedi, másrészt a történelmünk (bár kevésbé, mint Westerfeldnél), a szereplőkkel viszont nagyon nem tudtam hasonulni... A kölyök kölyök volt, a tolvaj Ilmar olyan kis mulya, talán csak a légjáró lány maradt nekem, a ribanc? Ejj, nem is tudom... A karakterek most nem sikerültek olyan jól...
Történet, karakterek, világ: 3 / 5

Az egyedüli unalmas, ellenszenves és nem jól eltalált karakter eddig számomra a az ifjabb herceg volt, az összes többi nagyszerűen ki lett találva, Ilmar és Hélène karakterei meg egyenesen zseniálisak. A világ nagyon ötletes és jól kigondolt, láthatóan sokat dolgozott rajta, és minden bizonnyal nehéz lehet egy teljesen új vallást ilyen mélységekig kitalálni, még ha vannak is kiindulási alapok és mindezt úgy bemutatni, hogy az ne legyen unalmas, mert lássuk be az emberek többsége általában nem szeret vallásokkal kapcsolatos könyveket olvasgatni.
Történet, karakterek, világ: 5 / 5

Mindezek ellenére olvastatta magát, ezzel nem volt gond, szépen pörögtek az oldalak
Letehetetlenség: 4 / 5


Ez bizony egy letehetetlen könyv, amikor csak tehettem olvastam, na de ezen nem is nagyon lehet csodálkozni, mert kiváló.
Letehetetlenség: 5 / 5

A borító nem az igazi, bár egyedi, az igaz :) Nem tetszik a suhanó, ez van...
Térkép sajnos most is lemaradt, azért elkélt volna szerintem (nem biztos, hogy mindenki tudja, hol élnek mondjuk a muszkák :) ), de amúgy rendben van. Elgépelések előfordulnak, a fordítás oké, a könyv pedig még nem esett szét...
Szerkesztés: 4 / 5

 A borító nem rossz, legalább is az összes általunk talált külföldi borítónál lényegesen jobb, de az a suhanó nagyon gagyira sikeredett, azt azért lássuk be, a térkép pedig nagyon jó lett volna, ha helyet kap a könyvben, mert nagyon meg tudja dobni az olvasás élményét, ha nyomon lehet követni, hogy éppen  ki hol jár. Egyébkén nekem a szerkesztéssel nem volt semmi más bajom.
Szerkesztés: 4 / 5

Összesen: 24 / 30


Összesen: 29 / 30

Féltem egy új Lukjanyenkótól, főleg azért, mert ifjúsági.
Ha valaki Őrséget vár, az csalódni fog, de egyébként ez egy korrekt ifjúsági könyvecske. Viszont ha ezzel kezdtem volna az ismerkedést az íróval, akkor valószínűleg csalódtam volna. 

Most kicsit félek belekezdeni az író egy új sorozatába, anno magasra került a léc és ez a sorozat azt most nem ütötte meg, de majd meglátjuk... Nem tartom kizártnak, hogy a következő Könyvhéten is ügyesen rábeszélnek valamire a kiadónál :)
Tuti szerelmes vagyok Antonba, vagy nem tudom :)
Mindenkinek bátran ajánlom, nagyon jó könyv lett ez. Izgalmas és egyedi. Más, mint az Őrség-könyvek de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb lenne. Érdemes elolvasni.


Ajánló

Ha hasonlót keresel, itt keresgélhetsz

  • Scott Westerfeld: Leviatán-trilógia - ifjúsági és alternatív történelem (első kötet értékelése itt)


Idézetek

Pár kedvet hozó, vagy éppen elrettentő idézet, véletlenszerűen. És Spoilermentesen!



"Jó a termés idén ősszel… szent paladinokból… – mormoltam."




"Sok magyarázatuk van a papoknak. Olyan sok, hogy rögtön világos lesz – senki nem tudja az igazságot."




"Mi ez az elnyomhatatlan törekvés, hogy tanácsot adjunk? Ez kiirthatatlan! Miért tudjuk mindig, hogy hogyan kell jobban csinálni azt, amihez nem értünk?"




"Minden rögtönzésben az a legnagyobb baj, hogy soha nem tudhatja az ember, milyen hülyeséget mondott előzőleg a partnere."




" Felnéztem – és mozdulatlanná dermedtem. A tiszta, átlátszó ég ringatózott fölöttem azzal a hideg őszi kékséggel, amely csak nagyon rövid ideig látható, és amelyet nem mindig vesz észre az ember. Szomorú, búcsúzó, távolodó tisztaság, a hideg és a meleg határán. A világon a legszebb dolgok a törékeny üvegek és a rövid életű hópelyhek a tenyereden. Ahogyan felvillannak a szikrák a kihunyó tábortűzben, amelyre már nincs kedved még egy ágat rádobni – mindennek megvan a szabott ideje. Ahogyan elered az első tavaszi zápor, ahogyan felragyog a szivárvány a föld felett, ahogyan elválik az ágtól a lehulló levél, végighasítja az eget a villám cikkcakkja. Ha akarod, mindenütt, minden órában, minden percben megtalálod ezt a szépséget."



"Csakhogy minden jónak tudni kell a helyét és idejét. Égő házra vizet zúdítani jó dolog, fuldoklóra – gúny és bűn."




"– Húsz év múlva a Imperátor törvénytelen fia lehetett volna az Isten Fogadott Fia…Megdörzsölte az arcát.
– Hát igen, ez érdekes. Kije lett volna ebben a helyzetben az Imperátor az Istennek?"




"Miért jegyeznénk meg egy olyan hőstettet, amelyet nagy, legyőzhetetlen hős vitt végbe? Vagy egy olyan győzelmet, amelyet megszámlálhatatlan sokaságú sereg aratott? Abban nincs semmi rendkívüli. Az ilyesmire különben is csak akkor szoktak emlékezni, ha tehetségesen mesélik el a hőstettet – a hőstettről szóló elbeszélést jegyzik meg, nem magát a hőstettet."





"Ó, nem hülye a tömeg, tud összeadni. Kivonni is. A tömeg, az szörnyeteg, de semmiképp sem hülye."






Képek

Szergej Lukjanyenko
orosz borító
cseh borító

litván borító


Megjegyzés küldése