Vélemény

Fülszöveg

Elmés király halott, fia, Pompa herceg ölte meg. Mint ahogy Fitzet is – legalábbis annak ellenségei és barátai így hiszik. Szövetségesei és Ösztön-bűbája segítségével azonban feltámad sírjából, noha testét-lelkét súlyos sérülések gyötrik. A királyság a pusztulás felé hanyatlik: Pompa kifosztotta és elhagyta a fővárost, miközben a jog szerinti trónörökös, Igazság herceg elveszett őrült üldetése során, és talán meg is halt. Csak Igazság – vagy a hercegnője szíve alatt hordott gyermek – visszatérése mentheti meg a Hat Hercegséget.

Műfaj: szórakoztató irodalom, fantasy

Kiadó: Delta Vision, 2011.

Oldalak száma: 676 oldal

Eredeti cím: Assassin's Quest

Saját példány

Látnok-ciklus 3. (befejező) kötete
1. kötet: Az orgyilkos tanítványa (itt)
2. kötet: A király orgyilkosa (itt)

Na, végre elérkeztünk a sorozat utolsó kötetéhez is. Nem fogok finomkodni, előre szólok: ez nagyon nem jött be...		Kicsit olyan ez a könyv, mint Patrick Rothfuss A királygyilkos krónikája sorozata; nekem az egyik kedvenc könyvem lett, a feleségemnek ellenben annál kevésbé. Pedig nem értem miért van ez így. Hobb nagyon jól ír, ezt már nem csak ennél a könyveinél mutatta be, és azt, hogy itt-ott az elbeszélés el van nyújtva, nemigazán lehet felróni, mert ettől még nem lesz unalmas. Mindazt, amit megszokhattunk Robin Hobbntól, megkapjuk itt is. Izgalmas, fordulatos, jól megírt történet, karakteres szereplők és egyszerűen nem lehet letenni. De láthatóan ez nem mindenkinél van így.
Azt hiszem, ebbe nem tudok belekötni, azért amit kitalált az írónő, az nem rossz (főleg, mert valahogy azért csak összekapcsolódik az Élőhajók-ciklussal) Logikus történetvezetés: 5 / 5		Hobb jól kitalált, alaposan megtervezett világában játszódó történetének minden apró kis mozdulata ki van dolgozva, a dolgok szépen egymásra épülnek, és van, hogy csak másik könyvből vagy történetszálból kerül helyére egy két dolog. Bámulatos. Logikus történetvezetés: 5 / 5
Irrrrrgalmatlanul hosszú. Most komolyan: bazinagy (értsd: magas) könyv, majd' 700 oldal, rrrrettenetesen hosszúra nyújtva Vastagság: 1 / 5		Vastag, de nem túl hosszú, terjedelemre pont az ilyen vagy ennél kicsivel hosszabb könyvek szoktak a kedvenceim lenni. Vastagság: 5 / 5
Hobb még mindig jól ír, kellemes olvasni Élvezhetőség: 4 / 5		Nagyszerű könyv, folytatódik Fitz kalandja, és minden pillanatát élvezni fogjuk. Élvezhetőség: 5 / 5
Folytatódik a már megkezdett történet, sok újdonság nincs, még mindig nem találtam kedvencet, talán csak egyetlenegy jó dolgot tudnék megemlíteni, és az a világ, ahol játszódik. De azt is csak azért, mert látom az összefonódást Hobb másik sorozatával. Amúgy nem jó, érdektelen, unalmas, lapos. Történet, karakterek, világ: 2 / 5		A történet, a világ, a karakterek mind nagyszerűen kidolgozottak, nem is tudom, tudok-e ehhez hasonló alapossággal kidolgozott más könyvet... Talán csak egy-kettőt. Nekem személy szerint jobban bejött, mint az Élőhajók-trilógia, pedig az is nagyon jó. Történet, karakterek, világ: 5 / 5
Ugggyanmár, szenvedtem vele, el is ment a kedvem az olvasástól :D Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első kb. 50-70 oldalt élveztem... De aztán ennyi... Letehetetlenség: 1 / 5		A három könyvet kb. egymás után faltam fel pár nap alatt, ami nem kis teljesítmény azt hiszem, pláne ha figyelembe vesszük a terjedelmét. Ez egy nagyon jó könyv és számomra letehetetlen volt. Letehetetlenség: 5 / 5
Ez a pont menthetné meg az értékelésemet (már ami a pontokat illeti). De nem fogja. Szép, igényesnek tűnő kiadás (borító és belbecs), de nincs térkép! És már az első olvasáskor szétesett a könyv!! Az elgépelésekről nem is beszélve... Egy ilyen drága, keménykötéses kötettől azért nem ezt várná az ember... Szerkesztés: 2 / 5		És akkor a feketeleves, a borító rendben van, talán a három közül a legtetszetősebb, de bár a könyv keménykötéses és már csak ebből kiindulva sem volt olcsó, és annak ellenére, hogy mi mindketten nagyon vigyázunk a könyvekre, én olvastam először, és a kezemben a végére szó szerint szétesett. Ez elfogadhatatlan és felháborító. Ilyen azért még a lényegesen olcsóbb kiadású könyveknél sem szokott előfordulni... Tetszik a borító és passzol a többihez, ezért adok neki 2 pontot az 5-ből... Szerkesztés: 2 / 5
Összesen: 15 / 30		Összesen: 27 / 30
15 pont... Nem is jutok szóhoz... Így elrontani egy könyvet... Még Suzanne Collins A kiválasztottja is több pontot kapott tőlem (igaz, csak eggyel)... Nagyon haragszom a könyvre, az íróra, a kiadóra, ennek nem szabadott volna megtörténnie, hát olvastam én már Hobbtól és azt imádtam! Örülök, hogy nem ezzel kezdtem az ismerkedést az írónővel, mert nagyon gyorsan elkönyveltem volna a "soha-nem-olvasok-tőle-többet"-írók sorába (mondjuk E. L. James mellé, bár tőle még egyet sem olvastam...) El van nyújtva, unalmas, nem történik semmi, csak a picsogás megy, de az legalább jó hosszan (ráadásul egy férfi főszereplőtől ez nagyon gáz), grrr... Nem is tudom, kinek ajánljam... Leginkább senkinek sem... Fogok még Hobbot olvasni? Tuti!		Komolyan mondom, hogy mindenki olvassa bátran, mert nagyon jó könyv. Nálam bekerült ez is a kedvencek listájába. Remélem, meg fognak jelenni az írónő többi könyvei is magyarul, amikben figyelemmel kísérhetjük a Bolond és Fitz további kalandjait, vagy olvashatjuk az Esővadoni krónikákat.

Idézetek

Pár kedvet hozó, vagy éppen elrettentő idézet, véletlenszerűen. És Spoilermentesen!

"Minden reggel tintás kézzel ébredek." (első mondat)

"Ha sírni vagy nevetni kell, inkább a nevetést válaszd."

"Fölösleges olyasmin gondolkodni, ami távol van és nincs veled. Csak boldogtalan vagy tőle. Légy elégedett azzal, ami most a tiéd lehet."

"Talán gyermeteg gondolat, de mindig azt hittem, ha az ember követi a szabályokat, azok megvédik, hogy az ilyesmi nem történhet meg velem. Utána úgy éreztem… átvertek. Bolondnak és hiszékenynek tartottam magam, amiért úgy gondoltam, hogy az eszmék majd megvédenek. A becsület, az udvariasság és az igazság… mindez nem igaz, Fitz. Mind úgy teszünk, mintha igaz volna, pajzsként tartjuk magunk elé, de csak azok ellen véd, akik ugyanezt a pajzsot hordják. Akik nem törődnek vele, azok számára nem is létezik, csak még egy fegyver, amit az áldozatok ellen használhatnak."

"Ha most mutatnék neked egy köteg gyapjút, egy szövőszéket és néhány ollót, vajon azt mondanád, Ó, ez az a kabát, amit egyszer hordani fogok? Ha már felvetted azt a kabátot, sokkal könnyebb visszanézni, és kijelenteni, hogy Ó, azok a holmik megjövendölték a kabátomat."

"Mikor abbahagytam és fölálltam a víz mellől, már teljesen besötétedett, de három halat vihettem magamnak és kettőt meghagytam Éjszemnek. Halfogás és fülvakarás. Ez a két haszna van a kezeteknek mondta elégedetten."

"A halál mindig ott van a most peremén – gondolta Éjszem finoman. A halál vadászik ránk, és mindig biztos a prédájában. Ez nem olyan dolog, amin töprengeni kell, hanem olyasmi, amit mindig érzünk a zsigereinkben, a csontjainkban. Mindenki, kivéve az embereket."

"A próféciákat senki sem értheti meg. Egészen addig nem, amíg valóra nem válnak. Olyan ez, mint a lópatkó. A kovács mutat az embernek egy darab vasat, amire az ember azt mondja: ebből aztán sosem lesz patkó. De miután a vasdarab megjárja a tüzet, és végigszenvedte a kalapácsok csapásait, az embernek el kell ismernie, hogy pompásan illik a lova patájához."

"Nem tudott számolni, én pedig nem tudtam megmondani egy szarvas illatáról, hogy hím, vagy nőstény. Nem tudott előrébb látni a holnapnál, én pedig nem tudtam annyira összpontosítani a lopakodásra. Különbségeink dacára egyikünk sem volt feljebbvaló a másiknál. Nem parancsolgattunk egymásnak, nem vártunk el feltétlen engedelmességet. A kezeim jól jöttek, ha tüskéket kellett eltávolítani a bundájából, vagy meg kellett vakarni ott, ahol ő nem érte el magának. Magasságom előnyös volt a terület becserkészésére és a zsákmány megpillantására. Sajnálkozott, amiért „tehénfogaim” voltak, rossz volt a látásom és alig volt szaglásom, mégsem nézett le. Mindketten tudtuk, hogy legtöbbször ő ejtette el a zsákmányt, mégsem tagadta meg tőlem a rám eső részt. Emberben ilyet nem találni."

"– Meg akarsz alázni? – kérdezte. Hangja egyre élesebb lett. – Ő az én lányom, jogom van úgy nevelni, ahogy akarom. Nem kell mindig kézben tartani. – Ez igaz – bólintott Burrick, de nem mozdult.

– Azt hiszed, hogy rossz anya vagyok, de mit tudsz te a gyermekekről, hogy azt mondd, tévedek?

Burrick fölállt, megtántorodott egy kicsit, de visszanyerte az egyensúlyát. Fölvette az előkészített zabot, és a forró vízbe szórta, aztán megkevergette, majd fedőt rakott a lábasra. Elhúzta egy kicsit a tűztől, s mindvégig a vállán egyensúlyozta a gyermeket.

Megfontoltan válaszolt.

– A gyermekekről talán nem, de a fiatal állatokról igen. Csikókról, kutyakölykökről, bárányokról, malacokról, még macskákról is. Tudom, hogy ha azt akarod, hogy megbízzanak benned, gyakran kell megérintened őket, amíg kicsik. Finoman, de határozottan, hogy higgyenek az erődben.

Belemelegedett a magyarázatba; százszor hallottam már ezt a szónoklatot, általában türelmetlen istállófiúknak szokta mondogatni.

– Nem kell kiabálni velük, vagy hirtelen mozdulatokat tenni, ami fenyegető lehet. Etetni kell őket, tiszta vizet adni nekik, és tisztán tartani őket. – Hangja vádlón elmélyült. – Nem rajtuk kell levezetni az indulatokat, vagy összekeverni a büntetést a fegyelemmel."