Vélemény

Fülszöveg

Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.

Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…

Műfaj: szórakoztató irodalom, fantasy, urban fantasy

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2013. (Hard Selection - Sötét Örvény)

Oldalak száma: 286 oldal

Eredeti cím: Hounded

Saját példány

A Vas Druida krónikái-sorozat 1. kötete
Beleolvasni a kiadó honlapján (itt) tudsz (29 oldal)

Karácsonyi ajándék volt, nem volt meglepetés, és mivel éppen olvasásundorom volt, gondoltam, ez hátha megtöri, így még a fa alatt elkezdtem olvasni. Nem kell valami nagy, elsöprő erejű fantasy-ra gondolni (hiába férfi az író), de egy könnyed, bevackolós könyvnek bőven megteszi. (Habár az olvasáshoz nem ez hozta meg ismét a kedvemet, bemelegítésnek nagyon jó volt).		Egész kellemes olvasmány. Nem mondanám kiemelkedően jónak, de nem is rossz. Könnyed és élvezetes. Szimpatikussá teszi, hogy a mostani világba helyezi el a szereplőket, a történetet, hogy meglehetősen sok lény fel van benne vonultatva, hogy nem kapásból jön rá az ember minden fordulatra. Tehát tény, hogy vannak benne jól kitalált szereplők, például Oberon az ír farkaskutya, és a történet sem az utolsó, élvezetes és könnyed. Ha nem várunk tőle Trónok harca szintű mélységeket és történeti szálakat, akkor nem is fogunk csalódni benne.
Nem igazán tudok belekötni (azért ezeket az istenes dolgokat megmagyarázhatták volna, de majd talán később) Logikus történetvezetés: 4 / 5		Nekem nem volt bajom a logikával benne, kicsit az Amerikai Istenekre emlékeztetett. Logikus történetvezetés: 5 / 5
Zirka 300 oldal, nem vészes, szépen tele is van írva, jó volt így Vastagság: 5 / 5		Kicsit rövid, de nem vészes. Még olvastam volna, de nem mondanám, hogy össze van csapva. Vastagság: 4 / 5
Élvezhető a könyv, jó a nyelvezet (vagy a fordítás), nincs vele gond. (Néha elvesztem már az istenek kiléte és motivációja között, de lehet, hogy csak én voltam figyelmetlen) Élvezhetőség: 4 / 5		Élvezetes és olykor humoros is, ami főleg a blökinek köszönhető, pedig én nem is vagyok annyira oda azokért a könyvekért, amikben beszélnek az állatok, de itt jól jött ki. Könnyed szórakozás. Élvezhetőség: 4 / 5
A karakterekről már olvastam korábban pár mondatot, így tudtam, kb. mire számítsak. Atticust macsóbbnak gondoltam, Oberon, az ír farkas kb. összes jó poénját már sikerült előre elolvasnom (így már annyira nem ütöttek, amúgy lehet, hogy kicsit fárasztó, de üdítően hat), az angolgyűlölő öregasszony meg jó lesz majd, ha többet fog szerepelni. Egyébként nincs velük gond, bár a karakterfejlődést még várom (hova fejlődjön még egy 2100 éves ember? Ő már mindent látott a világból... Kíváncsi vagyok...) A története jó (egy, a kelta világban született fiatal srácról szól, aki a 21. századi USÁ-ban lakik), de én több csavarra számítottam, így van egy kicsi hiányérzetem... Történet, karakterek: 3 / 5		Nekem a karakterek és a világ tetszett, bár a főszereplőt nem tudtam annyira megkedvelni, mint azt egy főhősnél illett volna, ellenben a pincérlány annál szimpatikusabb figurára sikeredett. A történetben van egy két csavar, és ha nem számítunk túl sokra, élvezni is fogjuk. Történet, karakterek: 4 / 5
Az elejétől a végéig fenntartotta az érdeklődést, könnyen olvasható Letehetetlenség: 5 / 5		Kellemes olvasmány, könnyen belemerül az ember, de azért nem letehetetlen. Letehetetlenség: 4 / 5
Igényes borító (jó volt az eredeti, bár a németek jól elszúrták), bár kicsit csajos lett, ami nem baj, csak nem biztos, hogy én megvettem volna, ha nem olvasok utána a könyvnek (mert annyira nem csajos a történet, mint amennyire a borító ezt sugallná), jó kötés (bár mi keményfedéllel kértük), a fordítás is majdnem oké, de összességében azt hiszem, rendben van. (A könyv elején van kiejtési útmutató is, ami tök jó cucc - ergo piros pont a kiadónak -, bár én egy idő után feladtam, hogy megjegyezzem mindet, vagy visszalapozgassak) Szerkesztés: 4 / 5		A könyv maga teljesen rendben van, a borító kicsit unalmasra sikeredett ugyan, de nem lépi át az ingerküszöbömet, szóval ilyen téren semmi bajom nincs a könyvvel, és a kiejtési útmutató az elején tényleg jó ötlet a kiadó részéről. Szerkesztés: 5 / 5
Összesen: 25 / 30		Összesen: 26 / 30
Jó könyv, bár én kicsit ütősebbet vártam, valami keményebbet szoktam meg a Hard Selection-könyvektől (szóval ha valaki nem szereti a brutális, véres fantasykat, akkor ez tetszeni fog neki). Legalább a csöpögős, szerelmi szál is kimaradt, szóval nem baj, hogy nem Vörös Pöttyöt kapott a kiadótól. A folytatást már beszereztük, én ajánlom a könyvet, aztán majd kiderül, mit tud kihozni a világból az író, merre és hogyan folytatódnak a cselekmények. (Ez azért csúnya fordítói hiba: "Néhány hete a Kaibab-erdőben elkaptunk Oberonnal egy őztehenet,[…]" - őztehén nincs. Van őzsuta, van szarvastehén, de őztehén nincs. Gáz. Nagyon gáz.)		Kicsit többet vártam tőle, brutálisabbat, de eléggé élvezetes és jó olvasmány, ha nem vár túl sokat tőle az ember. Aki egy kellemes, könnyed, de pörgős olvasmányra vágyik, annak bátran ajánlom.

Ajánló

Ha hasonlót keresel, itt keresgélhetsz

Karen Marie Moning: Keserű ébredés - szintén Írország, tündérek, sidhe-látók, bár Moning könyve nagyon csajos
Neil Gaiman: Amerikai istenek - istenek, urban fantasy
Stephen Lawhead: Az édenkert háborúja (Albion dala-ciklus 1. része) - Írország, kelták, háború, és egy kis jelenkor

Idézetek

Pár kedvet hozó, vagy éppen elrettentő idézet, véletlenszerűen. És Spoilermentesen!

"Számos előnye van annak, ha az ember huszonegy évszázadot eltölt a földön, de mind közül a legnagyobb, hogy a zsenik ritka születésének lehet szemtanúja." (első mondat)

"Hogy kinőttem már a gyerekcsínyekből? Ugyan! Ez az örök ifjúság titka."

"„Mesélsz nekem Dzsingisz kán bordélyairól fürdés közben?" Nem bordélyáról, hanem hordájáról. De most, hogy mondod, volt neki mindkettő.
„Elfoglalt fickó lehetett."
Ne is mondd!"

"– A keresztény Isten nem képviselteti magát errefelé? – A keresztények olyan zavaros ideákat gyártottak róla, hogy a kereszten kívül máshol nemigen jelenhet meg, az meg nem olyan nagy szórakozás. Szűz Mária már többször megjelenik, és ha akar, egész látványos dolgokat visz véghez. De legtöbbször csak ül, és közben áldott és malaszttal teljes arcot vág. Engem „gyermekemnek” hív, noha idősebb vagyok nála."

"„Dzsingisz kán feketén itta a kávéját?" – kérdezte Oberon. A fürdetés közben halott történet óta ő akart lenni a kutyák Dzsingisz kánja. Francia uszkárokból álmodott magának háremet, és mindegyiküket vagy Fifinek, vagy Bambinak akarta elnevezni. Fölöttébb szórakoztatott ez a szokása: Oberon akart már karóba húzó Vlad lenni, Jeanne d'Arc, Bertrand Russel, szóval minden történelmi figura, akiről fürdetés közben meséltem neki. A Liberace-korszaka volt a legmulatságosabb. Nem láttál még semmit, ha nem láttál ír farkaskutyát strasszkövekkel kirakott, aranyszínű laméban parádézni."

"– Minden jót! – búcsúzott el, mintha ő nem örült volna annyira a találkozásnak, mint én. Aztán csodálatos hajzuhatagát átdobta a válla fölött, és távozott a boltból. Annyira kimért volt, annyira impozáns, annyira lengyel és annyira boszorkányos. "Olyan Mary Poppins, aki az erő sötét oldalára készül állni" – mondta Oberon, aki még mindig a pult mögött kuporgott, de jól láthatta távozását. "Engedd el a dühödet, Malina! A jó még ott lakozik benned! A Császár még nem irányít teljesen!"

"Be kell szereznem neked néhány új videokazettát, hogy mást is nézz, amíg dolgozom""

"– És ki az a Prérifarkas?
– A helyiek minden hájjal megkent istene. Több monda is kering róla a kontinensen. Különben rendes fickó, csak ne köss vele fogadást!"

"Az elsődleges ok az volt, hogy az emberek azt hitték, a druidák kihaltak, és nem is sejtették, hogy létezik egy, akinek tanítványai lehetnének. Olyan voltam, mint a Dagobah-rendszerben lazító Yoda."

"– […] ráadásul közös ellenségük is van. […]
– Thor, a mennydörgés norvég istene.
– Oh – nyugodott meg Flidais némileg. – Akkor mindent értek. Vele szemben még egy szirén is összeállna egy szalamandrával. Mit követett el ellenük?
– Helgarson nem beszél erről, de valami rosszat. Már Thor nevének említésétől előugranak a tépőfogai, és ácsokra vadászik, mert kalapácsot használnak. Magnusson és Hauk annyit mondott, hogy Thor megölte az egyik Falka-tagot tízegynéhány éve.
– Magnusson is farkasember?
– De még mennyire! Ő az alfahím. Hauk a béta.
– Thor támadott rájuk?
– Hauk az állítja, éppen nyaraltak egy háborítatlan, norvég erdőben, és hogy Thor részéről az egész nem volt több puszta szórakozásnál. Az addig teljesen tiszta égből nyolc jól célzott villám lövellt ki. Szóval nem lehetett véletlen. – Ugyanis nem csak ezüsttel lehet megölni egy vérfarkast, de az embereknek egyszerűen nincs hozzáférésük az olyan fegyverekhez, mint a villám, hiszen megsütné szerencsétlen flótásokat, mielőtt kettőt pislognának."

"A modern kor emberei szex után gyerekkori emlékeikről vagy álomutazásaikról szeretnek beszélgetni. Ugyanakkor nemrégiben az egyik partnerem, bizonyos Jesse, egy bájos leányzó – a bal lapockájára Csingiling volt tetoválva, akinél kevésbé senki sem hasonlít az igazi tündérekhez – a Csillagközi romboló című tévésorozatról mint a Bush-korszak metaforájáról szeretett volna velem társalogni. Miután felvilágosítottam, hogy sajnos nem ismerem az említett sorozatot, és ugyanolyan kevéssé vagyok rá kíváncsi, mint az amerikai politikára, „kicseszett Cylonnak” nevezett, és kiviharzott a házból,[…]"

"„Atticus? Mit jelent a megkeresztelkedés?"
A pap belemárt egy kis vízbe, és amikor előbukkansz belőle, újjászületsz.
„Tényleg? Ha engem megkeresztelnének, újra kölyökkutya lennék?""

"A valódi harc közel sem olyan látványos, mint a mozikban. Azok megkoreografált küzdelmek, különösen a karatefilmek esetében, amelyekben olyan gyönyörűen mozognak, hogy azt már inkább táncnak lehet nevezni. Az igazi harc közben nincs időd megállni, pózolni vagy páváskodni. Egyszerűen meg kell ölnöd az ellenséged, mielőtt ő öl meg téged."

"– […] mintha egy golyó ütötte lyukat látnék a pólódon.
– Hogy a Fekete Lovag örökbecsű mondását idézzem: „Bolhacsípés!”
– „A Fekete Lovag mindig győz!” – derült fel Perry arca.
A Monty Python olyan az okostojásoknak, mint a macskamenta. Ha elkezded idézgetni nekik, mentálisan képtelenné válnak a búsongásra."

"Brighid olyan volt, mint egy látomás. Bevallom, nem hittem, hogy létezik nála dögösebb özvegy a világon. Bár páncélja miatt csak a szemét és az ajkát láttam, kanos tinédzsernek éreztem magam a közelében. Minden vágyam az volt, hogy flörtöljek vele. De amikor eszembe jutott, hogy én tettem özveggyé, beláttam, hogy ez akadályt gördíthet kapcsolatunk elé."

"Egyszer rákerestem Aenghus Ógra az interneten, mert kíváncsi voltam, a halandók ismerik-e valódi természetét. A szerelem és a szépség isteneként jellemezték, akit négy madár követ, ezek a csókját jelképezik, vagy valami hasonló baromságot. Ki bírna elviselni négy madarat, amint a feje körül csapkodnak, folyton csivognak, és lepottyantják? Az általam ismert Aenghus biztosan nem.
Más feljegyzések, melyek a tetteiről szóltak, már hívebbképet adtak jelleméről. Például leírták, hogy fondorlattal szerezte meg apja otthonát, és hogy megölte mostohaapját és mostohaanyját. Olvasni lehetett arról az esetről is, amikor elhagyott egy lányt, aki reménytelenül szerelmes volt belé, és a lány néhány héttel később meghalt. Ez már sokkal közelebb áll a valóságos Aenghushoz.
Nem, a kelta szerelemisten nem apró szárnyakkal verdeső kerub, sem hatalmas tengeri kagylóból kikelő szirén. Nem jóindulatú vagy kegyes, és általában még csak nem is kedves. Fájdalmas bevallani – mert ez a saját népemről is árulkodik –, de a mi szerelemistenünk egy kegyetlen hatalommániás, aki csak a saját érdekeit tartja szem előtt, és meglehetősen bosszúálló természet."

"Bedobtam Harrison Ford cinikus félmosolyát, amit minden alakításában alkalmazott, Deckardtól Han Solón át Indiana Jonesig, majd felemeltem a poharat."

"Amit egyszer a fejébe vesz, senki nem veri ki onnan. Az igazi vadász jellemzője."