Vélemény

Fülszöveg

Budapest, 1936. október. Gömbös Gyula halott. A Terézváros egyik kapualjában egy fiatal zsidó lány holttestére bukkannak. Az Est helyszínre érkező bűnügyi zsurnalisztája, Gordon Zsigmond kérdezősködni kezd, de mindenütt falakba ütközik. A szálak egyszerre visznek felfelé, a társadalom legfelső rétegeibe, és lefelé, a nyomor és elkeseredettség szörnyű világába. Gordont hajtja szimata és kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, ő annál kitartóbban követi a nyomokat. Nem tudja, kiben bízhat, nem tudja, kit milyen hátsó szándék mozgat, nem tudja – de nem is érdekli –, mikor milyen érdeket sért. Egy dolgot akar csupán: megtalálni a lány gyilkosát, mert rajta kívül ez senkit sem érdekel.

„Vérbeli magyar krimi, a keményebb vonulatból.”
Rácz I. Péter, Élet és Irodalom

„Kondor Vilmos első regénye lendületes, karcos, de ugyanakkor igen alapos krimi.”
Szabó M. István, Magyar Narancs

Műfaj: szórakoztató irodalom, krimi
Kiadó: Agave, 2008.
Oldalak száma: 194 oldal
Eredeti cím: Budapest noir
Saját példány
Bűnös Budapest-sorozat 1. kötete

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, mert mostanában próbálom felfedezni magamnak a hazai írókat, annak pedig külön örültem, hogy valós helyszíneken játszódik, amiket többé-kevésbé ismerek is, mert pár éve Budapest mellett lakom. Nem bántam meg, hogy olvastam, de talán jobb lett volna kölcsönkönyvként, mert mindezek ellenére annyira mégsem tudtam megszeretni, habár nagyjából minden rendben van a könyvvel. Lehet, hogy csak velem van a baj, mert nem vagyok egy nagy krimiolvasó...		Szerintem nem volt még olyan könyv a kezemben, ami ennyire kettős érzést hagyott volna bennem, egyrészt ez egy jó krimi egy jó történettel és nyomozással, másrészt régen volt ennyire ellenszenves főszereplő bármely könyvben is. Én itt bizony sajnáltam, amikor nem verték halálra (csak félholtra) a főhőst, mert annyira sem tudta megkedveltetni magát (vagy legalább elfogadtatni,) hogy neki drukkoljak olvasás közben.
Krimi. Régen rossz lenne, ha a logika hiányozna belőle :) Logikus történetvezetés: 5 / 5		Szépen logikusan felépített történet. Logikus történetvezetés: 5 / 5
A könyv közepét kicsit vontatottnak éreztem, de amúgy rendben van. Kevés leírás, sok párbeszéd, haladunk. Vastagság: 5 / 5		Sokszor leül a sztori kicsit, ezért a vékonysága ellenére is kicsit soknak ítéltem. Vastagság: 4 / 5
Ha leültem olvasni, akkor jó volt, de nem szakadtam bele az olvasásba, valamiért nem annyira élvezhető... Nem is tudom, miért... Viszont a humora jó. Kicsit fekete, de szerethető. Élvezhetőség: 4 / 5		Vannak benne jó részek, csak sajnos kevesebb, mint amit várna az ember, és a főhős érdektelensége amúgy is mindent lerombol. Élvezhetőség: 4 / 5
Lehet, hogy itt a probléma, és a bajom forrása... A főszereplő egy bűnügyi újságíró, akit sehogy sem tudtam megszeretni. Nem tudom, miért... Olyan lelketlen, semmilyen, "hideg" szereplő, nem is érdekelt, hogy sikerül-e a végére érnie a gyilkosságnak... Vagy egyáltalán bármilyen baja volt, a legszívesebben átugrottam volna... Ellenben ott volt az élettársa, Krisztina, aki egy igazi feminin nő (már akkoriban), kettejük súrlódása, párbeszédei adtak egy kis fűszert a hangulathoz, érdekes volt olvasni a magázódó párbeszédeket. Szerettem még Gordon a tökéletes lekvárrecepten kísérletező tatáját is, aranyos volt az öreg :) A világ... Hát a huszadik század elejének Budapestje. Kávézók, éttermek. Villamosok, autók, lovas kocsik. Úrihölgyek, cselédek, rikkancsok. A város hangulata átjött (és most már azt is tudom, hogy a 8. kerület már akkor is lerobbant volt. Én azt hittem, hogy csak a világháborúk után lett az...) Történet, karakterek: 4 / 5		Mint említettem a történet és a karakterek is jók. Krisztina és Tata nekem is kifejezetten tetszett, kedvemre való karakterek voltak, valamint a sofőr, a vadászétterem tulaja, vagy éppen a perverz fotós is jól eltalált, hihető karakterek voltak, de a főhős, az valami nagyon ellenszenves lett számomra. Történet, karakterek: 4 / 5
Az első és utolsó 40 oldal között abszolút letehető... Letehetetlenség: 2 / 5		Vannak jobb részek, amik eléggé izgalmasak és nem teszi le szívesen az ember a könyvet, de leginkább nem ez a jellemző, hanem csak az, hogy olvasom, hogy haladjak... Letehetetlenség: 3 / 5
Jó ez a sejtelmes, sötét borító, helyesírás is rendben van, a kötéssel sincs gond, én hiányoltam a könyvből Budapest térképét, vagy legalább lábjegyzetként néhány információt (pl. néhány közteret már átneveztek, jó lett volna, ha kapásból látom, mire). Szerkesztés: 4 / 5		A könyv maga (tehát a kötés, a helyesírás, a borító úgy egészben) egész jó. Annyi problémám van csak vele, hogy a borító eléggé sérülékeny. Szerkesztés: 4 / 5
Összesen: 24 / 30		Összesen: 24 / 30
Egy jó hangulatú, jól megírt krimi egy unszimpatikus férfi főhőssel. A hangulat miatt lehet, hogy folytatom majd a sorozatot, de Gordon eléggé elrettentő... Nem bántam meg, de biztos, hogy nem lesz kedvenc... Kár érte... Viszont olvasás közben folyamatosan kávéihatnékom volt, rákívántam a lekvárra is (pedig nem szeretem, mert az ízlésemnek túl édes), el akarok menni Lillafüredre, és édesanyámmal kerestettem a hűtőben szarvashúst, amiből valami sült lesz, ha haza megyünk (és ha el nem rontom) :)		A főhőst leszámítva ez egy jó kis könyv, ami kifejezetten tetszett benne, az az, ahogy Budapest egyes részeit bemutatja, az akkori életbe ad némi betekintést. Jó volt egy kicsit ilyen Magyarországról szóló, hangulatos könyvet olvasni, és talán ezért, illetve a történetért érdemes is elolvasni.

Idézetek

Pár kedvet hozó, vagy éppen elrettentő idézet, véletlenszerűen. És Spoilermentesen!

"Irénkém, ne totojázzál már, hallottad, mit mondott a szerkesztő úr. Ütemesen fussál."

"Voltaképpen mindegy, ki a kormány feje, és kik a kormány tagjai. Változás úgysem történik."

"Fogta az üveg lekvárt, amit Krisztina ügyesen elrejtett a retiküljében, levette róla a celofánt, és egy kiskanállal belekotort. Rosszabbra számított. Mór lekvárjai többször sikerültek félre, semmint jól. Ez azonban kifejezetten ehetőnek bizonyult. Azt meg nem tudta volna mondani, hogy miből készült, de ízlett. Talán alma és egres. Vagy birskörte és hecsedli. Esetleg körte és rebarbara. Vagy az öreg sajátos módon értelmezi az őszibarackot."

"Gordon felállt, és odasietett a telefonhoz. – Honnét tudja, hogy itt vagyok? – kérdezte.

– Nem tudtam, de gondoltam, nem árt megpróbálni.

– Na, mi az?

– A szokásos, a maga asztala. Találtunk egy lányt.

– Milyen lányt?

– Maga szerint milyet? Halottat."

"Tízéves voltam, amikor Pest és Buda egyesült. Jártunk Pestre, Bécsbe. Igaz, nem sokszor.

Nagyanyád még ment volna, de én nem akartam. Keszthelyen is voltak mindenféle népek. Németek, zsidók, még lengyel is akadt néhány. -Sóhajtott. – Mindegy. Én nem értem, ami itt folyik. Semmit nem értek ebből az országból. A háborút még értettem. Lőttek ránk, visszalőttek. A végére aztán az is zavaros lett. Ami meg utána jött, az még zavarosabb. Lassan tíz éve, hogy Pestre költöztem. De akár Amerikába is mehettem volna, utánatok. Azt az országot sem értettem volna, de az legalább idegen. Idegen ország, idegen nyelv, idegen kultúra. Ez meg itt az enyém,aztán mégsem értem."

"– Hova, hova? – nézett rá Mór.

– Dolgom van, tata.

– Az isten áldjon meg, nincs neked más dolgot, mint feküdni, és nyögni.

– Fekvés nélkül is tudok nyögni – jegyezte meg Gordon.

– Fekve jobban fog menni."

"Margó erre megfordult, vágott egy grimaszt, és letette a poharát. Azt hitte, az asztalra teszi. Húsz centit tévedett."

"És Hitler beszéde szeptember végén? Hogy ha Németországnak lennének gyarmatai és nyersanyaga, akkor megengedhetné magának a demokrácia luxusát? A demokrácia luxusát? – ismételte felhevülten.

– Tata, a demokrácia nem luxus."

"Bársony letette Krisztina elé a szarvassültet burgonyagombóccal, meg egy kis tálkában áfonyalekvárt, Gordon elé pedig egy majolikaedényt, benne a vaddisznóoldalassal és krumplival, végül egy mélytányért Czövek elé a babgulyással."

"– Maga olyan faragatlan néha, hogy nem is értem, miért engedem be az ágyamba.

– A maga ágyába? Azt a modern szörnyeteget tőlem kapta.

– De én alszom benne. És maga, ha éppen nem felejtkezik el rólam."

"A kormány miatt sem aggódhatnak, mert ebben az országban akkor sem aggódnak a kormány miatt, ha kellene."

"– Tessék, tata – rakta le az öreg elé a poharat. Mór a fény felé tartotta, és megnyugodva sóhajtott. – Fiam, én még ennyire vizeletnek nem örültem – jelentette ki."

"Gordon képtelen volt Hitler térnek hívni a Köröndöt. Ha valami Körönd, akkor ez az, mondta többször Krisztinának. És nem tér. Pláne nem Hitler Adolf tér. Azt is hallotta, hogy az Oktogont hamarosan átnevezik Mussolni térre. Megrázta a fejét, és elindult az Aradi utca felé."

"– Kár belé a lekvárja, Mór – vetette oda Krisztina. – Ez olyan fafejű, hogy inkább fűrészpor dukálna neki."