Vélemény

Fülszöveg

Nexus 6, másolatok, Deckard, Rachel…

A nevek ismerősek. A könyv is. Philip K. Dick korszakalkotó regénye, amely alapját képezte Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak. A kötethez három vezető irodalomtörténész – Bényei Tamás, H. Nagy Péter és Tillman J.A. – írt kísérő szöveget, amelyek segítségével végre a helyére kerülhet Dick egyik legnagyobb hatású alkotása.

„Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott először.”
Terry Gilliam

Műfaj: szórakoztató irodalom, sci-f, disztópia

Kiadó: Agave Könyvek, 2013.

Oldalak száma: 246 oldal

Eredeti cím: Do Androids Dream of Electric Sheep?

Már elég régóta szemeztem ezzel a könyvvel, de nehezen szántam csak rá magam az olvasásra. Olyan fura a címe... Persze pont a cím volt az, ami miatt végül mégis a kezembe vettem (nehogy már ne olvassak el egy olyan könyvet, aminek a címében szerepel az "android" szó, illetve valószínűleg a történetben is - szakmai ártalom), nem voltak elvárásaim, de valahogy mégis mást kaptam, mint amire számítottam. Ez egy rövid, kissé disztopikus, filozofikus regény a csúf, atombombázott jövőnkről, ahol az ember örülhet, ha tud szerezni egy áramkörökkel ellátott kis állatot, miközben az emberszabású robotok élete semmit sem ér. Az android olyan robot vagy szintetikus élőlény, ami az ember formáját és viselkedését utánozza. A szó a görög ανδρός szóból, ami az ανήρanēr (férfi) birtokos esete, továbbá az -eides utótagból („fajból való”, az eidos, faj szóból) származik. A kifejezést először Albertus Magnus használta 1270-ben, népszerűvé azonban a francia író, Villiers tette, 1886-os regényében (L'Ève future, „A jövendő Éva”), bár maga az „android” szó már 1863-as amerikai szabadalmakban is megjelenik, automata, miniatűr, emberszerű játékokra utalva. Az androidok napjainkig leginkább csak a sci-fi területén léteznek, bár humanoid robotok ma is vannak.		Már régen el akartam olvasni ezt a könyvet, mert tudtam, hogy ez az alapja a Szárnyas fejvadász c. filmnek. Bár szégyen szemre eddig még nem láttam, de több sci-fi ranglista is minden idők legjobb sci-fi jének kiáltotta ki ezt a Ridley Scott által rendezett filmet, amiben ráadásul Harrison Ford volt a főszereplő. Sajnos eléggé megbántam, hogy elolvastam, mert most már ezek után a filmet is félek megnézni, hátha nem is jó. A könyv nekem nagyon nem tetszett. Ez egyrészt adódhat abból, hogy túl régen íródott, másrészt következetlennek tűnt számomra, harmadrészt unalmas volt, a legvégén pedig mikor azt hittem, hogy na most végre biztos jön még egy vagy 30 oldalas izgalmas nagy csattanó a végére, a könyv egyszerűen véget ért, a katarzis elmaradt és csalódást éreztem csak utána.
Hűha, a végére összeállt egésszé, de nem volt olyan nagyon könnyű követni a gondolatmenetet Logikus történetvezetés: 5 / 5		Először nem értettem a dolgokat, mint az elektronikus bárányt meg ilyesmit, aztán ez a könyv folyamán letisztult. Majd voltak benne technikai vívmányok, de nem túl következetesen, tudom, hogy régen íródott meg minden, de ha az írónak volt arra ötlete, hogy az emberhez teljesen hasonló androidot ki tudta találni, meg a repülő autókat is, akkor miért nem tudott kitalálni valamit a katódsugárcsöves TV helyett, vagy a papír katalógusok helyett, stb. Tudom ezek apróságok, de engem zavartak és nem ezek voltak az egyetlen következetlenségek, illetve bosszantó apróságok. Logikus történetvezetés: 4 / 5
Elég vékonyka kis könyv, de nincs vele gond, nincs elhúzva, de nem is kevés Vastagság: 5 / 5		Rövid, amikor azt hittem be fog indulni, akkor befejeződött és kaptam a végére egy kb. 30 oldalas elemzést... Bár ha azt pozitívumnak vesszük, hogy így legalább nem kellett tovább szenvednem vele, akkor nem is olyan vészes. Vastagság: 4 / 5
Nem mondom, hogy mindenhol tudtam követni az írót (bár lehet, hogy csak fáradtság miatt), de amúgy korrekt könyv, amikor épp' nem akartam aludni, akkor élveztem az olvasását. Oda kell rá figyelni Élvezhetőség: 4 / 5		Vannak jól megírt részek, amik kifejezetten élvezetesek, de nagyon kevés. Túl sok nekem a filozofálás és önértékelés benne... Élvezhetőség: 3 / 5
A történet a jövendőbeli, háborúk bombázta Földről, néhány ott maradt emberről, kevés élő állatról, és pár androidról szól. No meg persze ezek együttéléséről, az Életről és morális kérdésekről. Több szálon fut a cselekmény, persze nem hiába, én leginkább a főszereplő fejvadász fejezeteit olvastam, és talán itt is történt meg a legnagyobb "fejlődés". Történet, karakterek: 4 / 5		A világ a Föld egy olyan időben, amikor légkörben felgyülemlett radioaktív por eltakarja a nap nagy részét, az emberiség nagy része marsi és egyéb kolóniákban él, sttb. A főhős Rick Deckard egy fejvadász a rendőrségnél, akinek a feladata a Földre szökött rejtőzködő androidokat levadászni. Van benne jellemfejlődés, társadalomkritika meg posztapokaliptikus hangulat. Nem rossz, de többet vártam sokkal. Történet, karakterek: 4 / 5
Mivel nem egy habkönnyű olvasmány (kicsit néha kell gondolkodni is), ezért nem mondom abszolút letehetetlennek, de ha az ember tud rá figyelni, akkor nincs vele gond Letehetetlenség: 4 / 5		Nem vártam, hogy olvashassam, ugyan vannak benne jó részek, de nagyrészt nem ez igaz. Letehetetlenség: 4 / 5
Tipikus Agave-könyv, a végéről a műelemzést kihagytam volna (és nem is olvastam el). Nagy pofáncsapás volt, amikor még vártam az utolsó 30 oldalra egy csavart, aztán meg hirtelen vége lett a történetnek... A borító randa... Nem tudok rá mást mondani... Szerkesztés: 3 / 5		Az Agavénél fellelhető Philip K. Dick könyvek borítójáról általánosan elmondható ocsmányságot is magasan űbereli. Egyszerűen borzalmas, nem is tudom mikor láttam ilyen ronda borítót. És én is úgy jártam, mint a feleségem, vagyis mikor még vártam volna egy vagy jó 30 oldalas csavart, csattanót a végére, a könyv befejeződött, és jött egy 30 oldalas elemzés. Most komolyan, ez meg kit érdekel? Ha érdekel, utánajárok, de a könyvet azért veszem meg, hogy a történetét olvassam. Amúgy nem volt bajom a könyvvel szerkesztéstechnikailag, ezt leszámítva, a helyesírás is egész jó volt szerintem. Szerkesztés: 3 / 5
Összesen: 25 / 30		Összesen: 22 / 30
Valószínűleg újraolvasós lesz, tipikusan az a könyv, amit időnként újra kell olvasni, valószínűleg minden egyes olvasással mást lát bele az ember, mást emel ki, más lesz neki a fontos. Első PKD-könyvem volt, nem vette el a kedvem a többi könyvétől sem, a filmet (Szárnyas fejvadász) még nem láttam, azt hiszem, meg kell szerezni (bár nem mondják olyan jónak, mint a könyvet)		Nem hiszem, hogy a közeljövőben még egy Philip K. Dick könyvet a kezembe vennék, nekem nem jött be. Nem is ajánlom olvasásra. Bár a filmet még lehet, hogy megnézem majd egyszer...

Idézetek

Pár kedvet hozó, vagy éppen elrettentő idézet, véletlenszerűen. És Spoilermentesen!

"– Elvégeztem magamon a tesztet, egyetlen kérdést, ami igazolta: elkezdtem empatizálni az androidokkal, és nézd, hová vezet. Reggel te magad mondtad. „Azok a szegény androidok.” Vagyis tudod, miről beszélek. Ezért vettem a kecskét. Még soha nem éreztem ezt. Már értem, mennyire szenvedsz, amikor elér a depresszió. Mindig azt hittem, hogy élvezed, hogy bármikor kikapcsolhatnád, vagy ha te nem is, hát a hangulatorgona. De ha elkap a depresszió, semmi nem érdekel. Apátiába kerülsz, elveszted az értékrendet. Nem számít, jobban érzed-e magad, mert ha nincs értéke…"

"Bárhová mész, mindenhol rosszat kell majd csinálnod. Ez az élet alapvető feltétele: erőszakot tenni a személyiségeden. Előbb-utóbb minden teremtmény erre a sorsra jut. Ez a végső árnyék, a teremtés kudarca. Ez az átok, ami rajtunk ül, ami táplál minden életet. Mindenhol a világegyetemben."

"Az én szememben maga inkább kecskés ember.
– Mik a kecske előnyei?
– Határozott előnye, hogy be lehet tanítani, hogy rúgja seggbe azt, aki el akarja lopni."

"– Hozott magával párat ezekből az irományokból? – Isidore hirtelen nagy kedvet érzett hozzá, hogy átböngésszen egy ilyen történetet.
– Nem. Itt nincs értéke az ilyesminek. A Földön nem lett divat az olvasás."

"Egy magazinban egy meztelen nő egész alakos képét találja. Szünetet tartott. – Most azt vizsgálja, hogy android vagyok, vagy hogy homoszexuális? – fortyant fel durván a lány."

"Annak idején Rick arra jutott, hogy az empátia kizárólag a növényevőkre korlátozódik, vagy legalábbis olyan mindenevőkre, akik el tudják hagyni a húst. Hiszen végeredményben az empátia elmossa a határokat vadász és áldozat, győztes és legyőzött között. Ahogy a Mercerrel történő fúzióban mindenki egyszerre menetel felfelé, vagy ha a ciklus véget ér, egyszerre zuhan alá a sírvilágba. Furcsa módon ez egyfajta biológiai életbiztosítás, csak éppen két éllel. Ha egy élőlény örömöt érez, az összes többi életébe is jut belőle. Viszont ha valaki szenved, akkor azt a többiek sem tudják kirekeszteni. A hordaállat, mint amilyen az ember, ezáltal magasabb túlélési arányt ér el; egy bagoly vagy kobra viszont belepusztul.

Az emberszerű robot nyilván a magányos ragadozók közé tartozik.."

"– A kecske hűséges – folytatta a kereskedő nem zavartatva magát. – Szabad, természetes lelke van, amit nem ejthet rabságba semmilyen ketrec. És még egy jellemző, amiről talán nincs is tudomása. Gyakran megesik, hogy az ember befektet egy állatba, hazaviszi, aztán egy reggel arra ébred, hogy az megevett valami radioaktívat és meghalt. A kecskét nem zavarja a szennyezett kváziétel, eklektikusan eszik, olyasmit is, ami ledöntene akár egy tehenet vagy lovat, de macskát biztos. Véleményünk szerint hosszú távú befektetésként a kecske, főleg a nőstény, verhetetlen előnyöket kínál a komoly állattulajdonosnak."

"Nem tárcsázok egy számot, ami arra ösztönzi az agyamat, hogy akarjak tárcsázni! Ha nem akarok tárcsázni, akkor ezt aztán főleg nem akarom tárcsázni, mert akkor akarnék tárcsázni, és most a tárcsázás iránti vágynál idegenebb érzést el sem tudok képzelni."

"– Van egy állatom is. Nem mesterséges, igazi. Egy mókus. Imádom azt a mókust, Deckard, minden átkozott reggel megetetem, lecserélem a papírt, mármint kitakarítom a ketrecét, érti, aztán amikor este hazaérek, kiengedem, hadd futkározzon a lakásban. A ketrecbe tettem neki egy mókuskereket is. Látott már mókust abban szaladni? Csak fut és fut, a kerék meg pörög veszettül, de a mókus egy helyben marad. Pufi szereti.
– Hát a mókus nem túl okos állat.
Aztán csendben repültek tovább."

"Phil Resch megállt egy olajfestménynél, és feszülten meredt rá. Szőrtelen, nyomott lényt ábrázolt, a feje akár egy fordított körte, kezét iszonyodva szorította a fülére, szája hatalmas, néma sikolyra tátva. A lény kínjának, sikolyának visszhangja ott fodrozott körülötte a levegőben; a férfit vagy nőt bezárta saját üvöltése. Saját hangja ellen fogta be a fülét. A lény egy hídon állt. Senki nem volt a közelben, egymagában sikoltott. A sikoly ellenére – vagy éppen azért – el volt vágva a világtól."