Vélemény

Fülszöveg

2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely.

Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Műfaj: szórakoztató irodalom, sci-fi, disztópia
Kiadó: Agave, 2012.
Oldalak száma: 512 oldal
Eredeti cím: Ready Player One
Saját példány

Család nagyon szépen beleválasztott a könyvekbe karácsonykor, a kívánságlistánkból. Tudják, hogy kis kockák vagyunk, így ez a könyv is odakerült a fa alá (a Harmónia és más egyebek társaságában) Nem tudtam, mit várjak ettől a könyvtől, hisz' játékokban annyira nem vagyok otthon (akkoriban még nem volt PC-nk), a 80-as évekből se sok maradt meg bennem (87-es évjárat vagyok), meg ugye a szocializmus… Ami az Egyesült Államokban nagy „sztár” volt, azt lehet, hogy itthon nem is ismerték :) A játékok nagy részét nem ismertem, a zenékkel ugyanez a helyzet (ez utóbbiból senki ne vonjon le súlyos következtetéseket; a zenei műveltségem minden korban konvergál a nullához, sajnos…). Könyvek témakörben már sikeresebbnek éreztem magam persze :) Meg a számítógépek némelyike sem volt ismeretlen (persze csak képről meg a tankönyvekből :D) Adott egy tinédzser, antiszoc kissrác, disztopikus világ, kockaszerelem, és persze a nagy mesterséges intelligencia, ahol mindenki az lehet, aki csak akar (főleg, ha még pénze is van). A nagy versenyen az egész világ „hadba indul”, a végén csak egy maradhat, aki viszi a főnyereményt… Semmi extra igaz? És tényleg nem… A pluszt a 80-as évek adta, illetve a nyomozás… Én személy szerint jobban szeretem, ha az író belevon a rejtvényfejtésbe, itt sajnos ez nem történt meg; úgy érzem, esélyem se lett volna találgatni, megfejteni a megfejtenivalót… Néha kicsit leült a cselekmény, aztán kicsit elkapott a hév, majd megint lesüllyedtünk… Jó volt, jó volt, de ő sem lesz kedvenc :( Valaki esetleg? Kockakönyv, ami jó is? :)		Mikor megkaptuk, bíztam benne, hogy egy olyan könyvet kapunk, ami közel olyan izgalmas és jól megírt, mint Daniel Suarez Daemon c. könyve. Sajnos ez nem így lett. A történet elég egyedi, de nem tudott lekötni. A karakterek nem igazán fogtak meg. Maga a cselekmény van, amikor nagyon izgalmas, de van olyan is, amikor nagyon leül. Átlagolva nem bánom, hogy elolvastam, és nem mondanám rossz könyvnek sem, de nem hagyott bennem különösebben mély nyomot.
A logika megvolt, de sajnos az író nagyon megtartotta magának. Nem tudtam a főszereplővel együtt gondolkodni. Logikus történetvezetés: 5 / 5		Végül is nem zavart benne semmilyen logikátlanság. Logikus történetvezetés: 5 / 5
Nem vészes az az ötszáz oldal, de én soknak éreztem ehhez a történethez. Vastagság: 4 / 5		Egyet értek a feleségemmel, az ötszáz oldalt ehhez a történethez kicsit soknak éreztem. Vastagság: 4 / 5
Sokszor untam, néha nagyon beleéltem magam... Elég változó... Élvezhetőség: 3 / 5		Élvezhető volt, bár sokszor voltak unalmas részek is, azért nem volt olyan rossz. Élvezhetőség: 4 / 5
Az alaptörténet jó, így sem lett rossz a végeredmény, de szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle. A karakterek nekem egysíkúak voltak... Történet, karakterek: 3 / 5		Jóval több potenciál volt ebben a történetben, mint amit sikerült elsütni. A karakterek egysíkúak, ne várjunk tőlük nagy meglepetéseket, és ez igaz a történetre is. Nincsenek nagy csavarok, sem bonyolult szálak, az egész lineáris és monoton. Történet, karakterek: 2 / 5
Abszolút letehető volt, nem igazán vonzott... Letehetetlenség: 2 / 5		Leszámítva a pörgősebbre sikerült részeket könnyen letehető. Letehetetlenség: 3 / 5
Aprócska könyv, személy szerint sajnálom, kicsit "kilóg" a sorból a polcon, de azért aranyos. A borító jó lett, bár a neten találtam számomra tetszetősebbet is :) De ez egyéni szocprobléma :) Egyébként rendben volt. Szerkesztés: 5 / 5		Kicsit a mérete miatt tényleg kilóg a sorból, ha a többi mellé teszem, de annyira ez nem zavar. A borító nem tetszik, de nem is olyan csúnya, viszont gyenge és könnyen sérül, és ez már kellemetlenebb a borítóknál, maga a könyv viszont masszív, egész jó fogással, és nem nagyon találtam benne elütési vagy elírási hibákat. Szerkesztés: 4 / 5
Összesen: 22 / 30		Összesen: 22 / 30
Pontszáma alapján a Talán-kategóriába került, egyszer el lehet olvasni, de nem hiszem, hogy bármikor is újraolvasnám. Talán csak akkor, ha valamikor elmerülnék a nyolcvanas évek zenéjében és tech-világában, de nem hiszem, hogy mostanában lenne ilyen...		Csak azoknak ajánlom, akik egy olyan könyv elolvasására vágynak, ami tele van régi játékok, filmek és zenékre való hivatkozással, és mellette egy nem túl bonyolult sztorival, közel egyoldalú szereplők mellett, ahol ne számítson sokra az ember; a gonosz az gonosz, a jó az jó, a fehér az fehér és a fekete az fekete. Ha eleve erre készül az olvasó, nem fogja nagy meglepetés érni.

Idézetek

Pár kedvet hozó, vagy éppen elrettentő idézet, véletlenszerűen. És Spoilermentesen!

Minden egyes ellenség, akit legyaktam, „Zenny érmék” halmát hagyta maga után, amik segítségével később páncélt, fegyvereket és varázsitalokat vásároltam a szintek több pontján is megtalálható, szakállas Bölcs Emberektől. (Ezek a „bölcs emberek” láthatóan úgy gondolták, hogy boltot nyitni egy szörnyektől hemzsegő tömlöc kellős közepén nagyszerű ötlet.)

A lányok számomra olyanok voltak, mint valami egzotikus idegen faj: gyönyörűek és rémisztőek.

Ha a kutatásomról volt szó, soha nem kerestem kiskapukat. Először is végigmentem a nyestek számára ajánlott olvasmánylista összes tételén. Douglas Adams. Kurt Vonnegut. Neal Stephenson. Richard K. Morgan. Stephen King. Orson Scott Card. Terry Pratchett. Terry Brooks. Bester, Bradbury, Haldeman, Heinlein, Tolkien, Vance, Gibson, Gaiman, Scalzi, Zelazny. Elolvastam Halliday összes kedvenc szerzőjének minden egyes könyvét.
De nem álltam meg itt.

Szabadidőnk nem volt, mivel mindig több száz idióta állt sorban a hívólistán. Mindegyikük hajlandó volt órákat várni azért, hogy kisírhassák a panaszukat egy ügyfélszolgálatosnak, akitől a problémájuk megoldását remélték. Miért nem néztek utána az interneten? Miért is próbálták volna megoldani maguk, amikor volt más, aki gondolkodhatott helyettük?

Amikor odaértem a bárpulthoz, rendeltem egy Pángalaktikus Gégepukkasztót a csaposként dolgozó klingon nőtől, és a felét egyből lehúztam. Aztán elvigyorodtam, mert R2 egy újabb klasszikust pakolt fel a ’80-as évekből. – Union of the Snake – mormoltam reflexszerűen –, Duran Duran 1983.

Akkor értettem meg, hogy néha, bármennyire is rémisztő és fájdalmas, a valóság az egyetlen hely, ahol igazi boldogságra találhatunk.

Sok nyest még azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán nő-e, bár én nem tartoztam közéjük. Valószínűleg azért, mert képtelen lettem volna elviselni a tudatot, hogy a lány, aki teljesen elcsavarta a fejem, valójában egy Chuck nevű középkorú fazon, akinek szőrös a háta és kopaszodik.

Onnan tudod, hogy teljesen tönkrevágtad az életedet, hogy az egész világod egy szarkupaccá válik, és az egyetlen személy, aki szóba áll veled, a számítógépes rendszered mesterséges intelligenciája.

Úgyhogy kikapcsoltam az ébresztőm szundi funkcióját, és inkább beállítottam a számítógépemet, hogy a Wham „Wake Me Up Before You Go Go” című slágerét bömböltesse ébresztő gyanánt. Lényem összes sejtjével gyűlöltem ezt a számot, és csak akkor tudtam elnémítani, ha felkeltem.