Olvastad már?

Péntek délután Pesten volt dolgom, majd miután azzal végeztem, kitaláltam egy apró meglepetést embernek.

Kezdődött úgy, hogy visszavittem egy könyvet a boltba, mert nyomdahibás volt. Mivel ajándékba szántuk, tettem vele egy próbát. Szó (és nyugta) nélkül kicserélték. Jó dolog törzsvásárlónak lenni :)

Aztán tettem egy próbát a Nyugatinál a metróval. A Ferenciek teréig szerettem volna utazni, de persze pont akkor ütött ki tűz (pár megállóval odébb), amikor utazni akartam. Úgyhogy elgyalogoltam (aznap már másodszor) a Blaháig. Ott fel a buszra, meg sem álltam Kelenföldig. Na, itten van ám a lényeg.

Vártam tehát embert a munkahelye előtt, a keskeny utca túloldalán. Közben smseztünk, hogy hol találkozunk, jobb ötletem nem lévén az Aréna plázát mondtam (nem tudta, hogy megvárom).

Valamikor negyed hat körül ki is jött, én meg mantráztam: Ne vegyél észre, ne nézz ide, ne vegyél észre - meg akartam lepni.

Na, ez annyira jól sikerült, hogy tényleg nem vett észre, elindult a busz felé, én meg utána, hogy majd mindjárt jól meglepem.

Azt tudni kell emberről, hogy ő van vagy 190 magas, én meg kb 165, szóval ami neki egy lépés, az nekem három. Ő ment, én követtem szaporán, de ahelyett, hogy csökkent volna a távolság, inkább nőtt.

A man running late at night  along the " Leie" link

Előkapartam a telefonom, hogy felhívjam, a meglepetés bár nem jól sikerült, de álljon már meg, mert sose érem utol.
Persze ezzel is veszítettem a tempómból, ő meg nem hallotta, hogy cseng a telefon.

Közben át is jött az én oldalamra az utcán, és még akkor se szúrt ki, amikor körülnézett.

A táv egyre nőtt, közben már el is veszítettem szem elől, úgyhogy összekaptam magam, és a párás idővel dacoló tüdőmmel futásnak eredtem. Kanyarogtam a panelek között.